(Szakmai) tévedések és egyéb vígjátékok XIV.

Néhány gondolat a legato-technikáról

 

A legato kifejezésnek számtalan jelentéstartalma van már a zongoránál is. A szó zenei jelentése: kötve. Ez a többszörös jelentéstartalom szintúgy fellelhető a gitárnál. Most számunkra az lényeges, amelyik a szólótechnikára érvényes: ebben a vonatkozásban a legato-technika azt (is) jelenti: úgy gyorsítjuk fel a gitárjátékunkat, hogy nem pengetjük ki a hangokat, csakis a húrváltásoknál.

 

Vegyünk például egy Pénzes-féle, azaz húronként  3 hangos (trichord) G-dúr skálát felfelé. Ekkor a technika szerint a pengetés egyedül a húrváltásos hangoknál lesz megvalósítva...

 

Pénzes-féle gitártükörkép - G-dúr skála

...esetleg...

...a pengetések között lévő hangokat pedig "kilegátózzuk".

 

 

Annak idején, 3 közül az egyik (szerintem kókler) gitároktatóm ezt a technikát úgy árulta, mint a sebességrekord legvégső, titkos technikáját. Nem csodálkoznék, ha azóta se lenne tisztában azzal, hogy tisztességes mértékben tévedett, del egalábbis ismerte fel a teljes igazságot. Most nézzük azt meg, hogy miért!

 

A fenti ábra szerint a pengetések száma éppen harmadára csökkent, ezáltal kevésbé kellett figyelnünk a bal, és jobb kéz szinkronizációjára, illetve ebből következően pengetőnk is háromszor annyi ideig fogja bírni . Yes, indeed!

Spóroltunk tehát eleget ahhoz, hogy kijelenthessük: rájöttünk a Tesco-féle (gazdaságos) pengetésre, ami a mai válságos világban nem volt semmi erőfeszítés! De megéri-e a takarékoskodás?

 

A minőségi különbségek valójában nagy teljesítményeknél, ebben az esetben gyors sebességeknél jönnek elő. Először is, a legato-technikának van egy nagyon puha, szinte folyós hangzása, amelyet nem lehet kontroll alatt tartani, főleg gyors játéknál. Ezt folyós, nyafogós hangzást most Móczár Zsuzsa művésznő prezentálja nekünk középgyors sebességben, szándékosan tiszta gitárhangzással, hogy még jobban kijöjjenek a hangzásbéli különbségek:

Azonban a technika minél elfolyósabb (értsd kigyakorlatlan), a hangzás annál tökéletlenebb lesz, ezért bizonyos szint alatt az elfolyás óhatatlanul elkenésbe fog átmenni. Ennek orvoslására csupán egy klasszikus módszer létezik: kőkeményen ki kell gyakorolni a folyamatos fel-lepengetést, majd abból elvenni a "feleslegesnek" ítélt pengetéseket.

 

De miért tennék ezt, amikor a bombabiztos folyamatos fel-lepengetés végre ki lett gyakorolva?

 

Egyúttal jelzem, hogy éppen ezért a technika nem nagyon működik az akusztikus gitárnál, a legmakacsabb gyakorlási ellenfelünknél. Teljesen evidens, hogy kemény, géppuskaropogás-szerű hangzása (egyúttal biztos technikai alapja) immáron gitártípustól függetlenül csakis a folyamatos fel-lepengetésnek van.

Másfelől azon is gondolkodjunk el, hogy mivel a "kilegátózott" skálában nincs minden hangon pengetés, ezért a skálahangok hangereje sem lesz egyenletes. Nyilvánvalóan a pengetett hang lesz a hangos, a többi pedig hozzá képest mindenképpen halkabb. Ezzel sem lehet mit kezdeni, mert magából a technikából következik. Nézzünk még például 1 jellegzetes zenei képletet, amelyet a Pénzes-féle módszertan matematikai skálavariációként is ismer, képlete 0120. Először a legato-verzió, majd a kipengetéses verziót tanulmányozhatjuk:

További megjegyzésem, hogy szakmai tapasztalatom szerint szólótechnikai szempontból nem előnyös, ha a 2 kéz gyökeresen különböző dolgokat művel és a legato-technikában már erről van szó. Míg a folyamatos fel-lepengetésnél csupán 1 szabály van: fel-le és utána ehhez tartjuk magunkat, addig a legato-pengetés nem ad ilyen mélységű fiziológiai koherenciát. Bár az is igaz, hogy folyamatos fel-lepengetésnél örökkön bajok vannak a 2 kéz szinkronizációjával, ám nagyobb sebességeknél -erre én és összes, haladó szintet elért tanítványom a tanú-, a 2 kéz már "egymást húzza". Azaz a gyorsabb kéz képes a lassabb kéznek megadni a megfelelő tempót.

 

Összességében: a legato-technika jóval tökéletlenebb megoldás a folyamatos fel-lepengetésnél és van egy határozott, sebességbeli felső határa. Ezt könnyen le tudjuk ellenőrizni, mert az összehasonlításhoz már magyar viszonylatban is kellő mennyiségű gitároktatási honlap áll rendelkezésre. A magam részéről a folyamatos fel-lepengetés előnyeit népszerűsítem a Zenés bemutatkozás II. című fejezetben 250-es taktusszámmal. Bár tudna ez gyorsabban is menni, csak sajnos a jelen pillanatban nem gyakorlok eleget. Persze megállapítottuk, hogy a gitározás nem rövidtávfutás, ám az már nem mindegy, hogy mit tanítok, azaz optimálisként mit mutatok fel a tanítványnak.

 

A témával kapcsolatos további megjegyzésem

 

Természetesen ne dobjuk ki eszetlenül a technikát az ablakon, mert vannak olyan zenei szituációk, ahol a folyamatos legato-technika a folyamatos fel-lepengetéssel szemben rövid időre igenis hasznosabbnak bizonyul. Ilyen például amikor nem szekvenciális skála, hanem sűrű, húrváltásos futam fordul elő. Tipikusan ilyen Malmsteen mester I am a viking című számának bevezetője:

Észrevehetjük benne a fent ismertetett és ebben a riffben rendkívül gyorsan alkalmazott 0120 és 10 skálavariációkat. Ám a kigyakorlás menetében és a technikák koncepcionális alkalmazásában azonban véleményem szerint nem fordulhat meg a fontossági sorrend.

 

Tehát még egyszer:

a folyamatos legato-technikának csakis kizárólag akkor van létjogosultsága, ha szekvenciális skálaroham helyett nagyon sűrű és gyors, húrváltásos szekvenciát kell lejátszanunk.

 

Mindeközben természetesen még nem foglalkoztunk a zene tartalmi megközelítésével. Azaz ha a zene tartalmi megközelítése lágyabb pengetési módot igényel (ilyen lehet a legato-technika), akkor nyilvánvalóan azt kell alkalmaznunk. A Pénzes-féle módszertanban azonban a nyers technika és a tartalom éles határvonallal el van választva egymástól. Ebben a fejezetben csakis technikai megközelítésekről esett szó.