A flamenco-gitár és zene I.

Interjú Varga András flamenco gitárművésszel

 

Bevezetés

Interjú

Kapcsolódó fejezetek

 

Bevezetés

 

Nagyon régi elmaradást pótolok a fejezettel; az első, a témával kapcsolatos konkrét elképzelés már 2006-ban megfogalmazódott, de valami mindig hátráltatta elkészültét. Most végre befejeződött ennek a nagy lélegzetű munkának az első, kisebb darabja, egy nagyon mély emberi és szakmai gondolatokat tartalmazó interjú régi flamenco-gitártanárommal, Varga Andrással.

 

Fotó: Kalinovszki Dezső

 

A munka többi része is készen van már: ez közel kétórás (még vágatlan) videófelvétel, amelyen András részletesen bemutatja a legalapvetőbb flamenco-technikákat és egy-két jellegzetes flamenco-gyöngyszemet is meg fog osztani velünk. A fejezet teljes elkészültéig lássuk az interjút, de előtte (és persze akár olvasás alatt is) javaslom, hogy hallgassunk meg András Buleria mia című szerzeményét, mert talán ez a dal közvetíti leghitelesebben a flamenco-életérzést!

 

Interjú

 

Legelső kérdésem, hogy eredeti végzettséged a festészethez köt: rajztanár vagy képzőművész diplomával rendelkezel?

Jó kérdés, mert művészetpedagógiát végeztem, ami Romániában, születési helyemen mindkettőt takarja, tehát a képzőművészeti tevékenységet is kvalifikálja ez a diploma. Magyarországi honosításkor ez a képesítés vizuális nevelőtanárnak felel meg.

 

El Cantaor

El Cantaor

 

Tatai vár

Tatai vár

 

Tehát rajztanár vagy, de akkor hogy kerül ide a flamenco zene?

A végzettségem szerint rajzot taníthatnék, tanítottam is, tehát gyakoroltam a szakmát, de a vérmérsékletem azt hiszem sohasem engedte meg, hogy megálljak és ne inkább egy, a közönség felé sokkal nyitottabb alkotói tevékenységet folytassak. Tehát azért zenéltem és zenélek, mert a képzőművészet, mint egyfajta alkotás számomra bizonyos szükségleteket nem elégített ki. Például a közönséggel való találkozás a festészet esetében majdhogynem ki van zárva. Ellenben egy előadóművész elég gyakran találkozhat közönségével, a játéka vagy szerző esetében saját darabjain keresztül is érezheti a visszajelzéseket. Voltaképpen emiatt zenél-zenélget nagyon sok képzőművész amatőr vagy félprofi szinten. Én is inkább az utóbbi volnék, mivelhogy annyira nem vagyok még aktív, viszont nagyon sok időt, több mint húsz évet töltöttem el a flamenco-gitár elsajátításával. Mivel autodidakta módon kezdtem el tanulni, ezért elég sok időm ment rá az alapozásra, a lassú haladással viszont mélyebb tapasztalatokra tehettem szert, így ez végeredményben nagyobb technikai és tartalmi jártasságot eredményezett.

 

Miért pont a flamenco zene...?

Mindenki azt zenéli, ami belülről jön, mint egy visszhang, tehát a zenének valahol a te belső lelki tartalmadat kell tükröznie. Az én beállítottságom nem annyira vad és szenvedélyes, mint amennyire a flamenco zenéből elsőre kitűnik, viszont vele az expresszivitást, tehát hogy egy hangszert mennyire lehet kifejezően használni, a flamenco zenére oly jellemző perkusszív, ütős, robbanékony hatások, máskor meg a rendkívül lírai karakter még jobban kidomborítja. Itt elsősorban egy olyasfajta flamenco gitárosra gondolok, mint Vicente Amigo...

 

Vicente Amigo

Forrás: www.vicente-amigo.com

 

...aki sokkal közelebb áll az én stílusomhoz, mint Paco de Lucia. Ezek mind nagyon nagy nevek, de közöttük mégiscsak óriási stílusbeli különbségek vannak. Eredetileg a flamenco gitár kísérő jellegű hangszer volt, én pedig azért kezdtem el flamenco-stílusban gitározni, mert Paco de Lucia után...

 

Paco de Lucia

Fotó: Miguel Colmenero

Forrás: www.thedctraveler.com

 

...teljes értékű hangszerré tudott válni, sőt technikai része olyan szintre emelkedett, amely nagyon sok klasszikus szólóhangszert fölülmúl, mivelhogy egyszerre lehet játszani rajta a szólót, a harmóniát és a perkusszív jelleget, tehát a hangszer szinte zenekari hangzásra képes. Ugyanakkor a tradicionális flamenco érzelmi mélysége sem hanyagolható el, tehát az az őserő, ahogyan a dalt voltaképpen megéneklik. Ez az erő a csontvelőig hatol és metsző fájdalommal jár – már ahogy ezt ők mondják-, tehát amikor ezt ki tudod fejezni és teljes értékkel el tudod mondani az ún. duende segítségével. A duende folyamán gyakorlatilag féltranszállapotban vagy, lehetsz bár énekes, táncos, gitáros vagy  ritmusszekciós. A duende olyan erejű, hogy egy nagyon-nagyon erős energiaáramlás jön létre az előadón át egyenesen a közönségbe és onnan vissza. Gyakorlatilag ez a legjellegzetesebb dolog a flamenco zenében, tehát ezért érdemes igazán flamencót csinálni...

 

Valahol azt olvastam, hogy a duende a Földből jön. Mi a véleményed erről?

Amikor zenélek, nagyon sokszor gondolok arra, hogy bizonyos darabok inkább víz, szél, tűz vagy föld jellegűek. Valóban: a flamenco egyértelműen föld jellegű. Bár amit például Vicente Amigo játszik, az néha inkább már szél jellegű, hiszen játéka olyan légiesen finom. Én például nem mondanám a magam játékára az egyértelmű föld jelleget. Persze mivel a flamenco befogadó természetű, előbb-utóbb talán ennek is, annak is fogják nyilvánítani. Szerintem az alapvető mérce a duende, a nagyon erős érzelmi telítettség.

 

Mit is jelent ez a szó?

A szó tüzet jelent, tágabb értelemben az előadóban lévő transzállapotot és azt a légkört, ami körülveszi a legmélyebb, legtisztább flamenco világot. Tehát amikor nagyon őszintén és hitelesen tudsz énekelni valamiről, akkor azt csakis a duende segítségével tudod megtenni.

 

A cél nem is maga a zene, hanem a duende elérése és átadása?

Igen, a cél inkább ez, tehát a flamenco nem programzene. Nem arról szól, hogy nagyon tetszik nekünk ez a szám és akkor még egyszer hallani szeretnénk a darabot. Itt folytonos feltöltődés van. A flamenco bizonyos szinten "veszélyes" is a miénkhez hasonló, civilizált társadalmakra, mert gyökerei egy szélsőséges szociális helyzetben lévő népcsoporthoz, a romasághoz kötődnek. Ők voltak az a tégely, amelyben oly sokfajta zene összeolvadt és ők hozzá tudták adni azt az életérzést, ami csakis a romákra jellemző, hiszen vándorlásuk, azaz a szabad életük, a szabadságuk tulajdonképpen egyfajta lázadásból fakadt. Ez az életérzés aztán a flamenco alapjellegzetességévé vált: a flamenco táncos tartása büszke és lázadó, a flamencót nem párban, hanem egyedül táncolják, mivel megvan az életnek, a születésnek és a halálnak is az egyedülállósága. Az ember egyedül születik meg és egyedül is távozik, viszont nagyon erősek a testvéri, a bajtársi és a törzsi kötelékek. Bár ugye a családokban is vannak konfliktusok, de ők inkább úgy mondják: compadre, tehát a barát, a bajtárs, a bajtársi hozzáállás a mérvadó. A flamenco szövegekben van is egy rejtett rangsorolás, miszerint hányszor fordul elő például a halál, a szerelem, a szív, a vér szó. Egész érdekes statisztika jönne ki belőle...

 

Fotó: Kalinovszki Dezső

 

Itt és most nekem a fiesta szó jutott eszembe; eszerint egy flamenco est nem is igazán a zenéről szól, hanem inkább egy családias összejövetel kisgyerekkel, nagypapával és közös énekléssel?

Én azt mondanám, hogy ez inkább életforma, mert aki ezt komolyan csinálja, annak valóban életformájává válik. Mivel ezt is naponta kell művelni, az emberek rendszeresen összejárnak; ezt a helyet nevezik pena flamenca-nak, míg az összejöveteleket juerga-nak. A juerga az aktív mulatás egy táncos-zenés módja, amelyben a szabadságérzet és a lázadásnak pozitív értelemben vett formája érvényesül, tehát az a természetes életérzés, amelyben az ember a méltóságát meg kell őriznie még akkor is, ha fölötte a sors hullámai úgymond összecsapnak, tehát a flamenco ilyen értelemben egy nagyon pozitív közösségformáló erő. Ezt az erőt nagyon tisztelik, tehát ez nem csak zene, bár az mögötte mindenképpen ott van.

 

Kolozsváron születtél, ott is gyerekeskedtél, most Budapesten vagy. Nem tervezted azt, hogy továbbmész egészen Spanyolországig?

Nagyon sok mindent terveztem, bár azt inkább álmodozásnak nevezném, mert egy igazi tervező egyúttal kivitelező is. De azért voltam Andalúziában, lett tehát valamennyi ebből megvalósítva. Ez a kirándulás egyébként egy két hónapos, autóstoppos úttá kerekedett, amiből végül sokkal érdekesebb kalandok jöttek ki bármilyen programszerű autóbuszos vagy társasutazásnál.

 

Ugye beszélsz spanyolul?

Hát olyan szinten, ahogy mondják: az embert legalább ne adják el...

 

És nem akartál kinn maradni?

Ez nagyon rég volt, akkor én még tanultam, úgyhogy vissza kellett jönnöm az egyetemre. Bár megint csak kihangsúlyoznám, hogy ami engem ebből az országból érdekel, az nem a turisztikai rész, mert már így is eléggé el van turistásodva. Én a gyökereket szeretném megtalálni és azt csakis személyes kontaktuson keresztül lehet. A gyökerek megtalálásához az embernek valahol huzamosabb ideig egy közösségen belül kell tartózkodnia.

 

Szerinted mennyire van hatással napjaink zenéje -ha ezt egyáltalán zenének lehet mondani-, és társadalmi élete a flamenco zenére?

Ez jó kérdés, mivel úgy tűnik, hogy minden népi és etnikai kulturális ügy veszélyeztetett az aktuális trendek miatt, nevezzük ezt popzenei behatásnak vagy akár életmódváltásnak. Én úgy gondolom, hogy a flamenco azok közé a népzene jellegű műfajok közé tartozik, amelyek a "legjobban bírják a gyűrődést", mivel egyúttal a legrugalmasabbak, azaz a legjobban be tudják fogadni az újat, ezért mindig meglesz a táboruk, az a fiatal réteg, amelyik ugyan elfogadja a régit, ám ugyanakkor fel tudja használni az új energiákat is. A tradicionalitás mindenképpen meg fog maradni, az hogy a legegyszerűbb és legtisztább eszközökkel kell a zenét művelni, mivel ez egy "földzene" és inkább az emberi fájdalomról szól, semmint fennkölt polgári erényekről. Ez sajnos úgymond garantálva van és a flamencósnak minél kevesebb zenei eszköze van, annál mélyebben, expresszívebben és hitelesebben fogja tudni önmagát kifejezni, mert az eszközök sokasága a zenésznek sokszor kárára vannak.

 

Fotó: Kalinovszki Dezső

 

Nem gondolod, hogy evvel a nagy befogadással hígul a flamenco?

Egyértelműen. Persze van egy része, amely valóban híg és azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag bóvli, ezt a nuevo flamenco mozgalommal azonosítják, bár ebben is vannak kitűnő muzsikák és fúziós hangzások. Igazából darabja válogatja. Az az igazság, hogy van egy réteg, amelyik nem tudja értékelni a mély flamencót. Hozzájuk egy könnyedebb úton jut el ez a fajta hangzás, ám később már többet el tudnak fogadni a mélyből is, végeredményben tehát a mély flamenco a felszínestől is megközelíthető. Én úgy látom, hogy ebben van jó is, meg rossz is. Ezt a konfliktust egyszerűen hagyni kell természetes úton megtörténni.

 

Kitől tanultál Te a legtöbbet? Véleményed szerint kik viszik ma előre az authentikus flamenco zenét?

Szerintem a flamenco zene tolmácsolásának legegészségesebb módja, ha a zenész abban a kultúrában nő fel és nem úgy tanul, ahogy egy "klasszikus" gitárórán történik, hanem a környezetben élve szívja magába az zenét. Ez sokszor nem történhet meg a földrajzi távolságok miatt. Ezért tartom áldásnak napjaink számos, főleg a videóhoz kötődő lehetőségeit. Ezek közül én a YouTube-ot emelném ki, ami szerintem talán a zenészeknek a legnagyobb áldás, ami csak létezhet, mert nagyon könnyen hozzájuthatsz azokhoz a főként technikai információkhoz, amelyek elengedhetetlenül szükségesek bizonyos nagyon speciális műfajokhoz, így a flamencohoz is. De elsősorban egy flamenco zenésznek nagyon sok flamenco zenét kell hallgatnia, hogy saját maga felépíthessen egy értékrendet, miszerint számára mi a fontos és mi nem; fel kell építenie saját stílusát, azaz hogy milyen életérzéssekkel fogja gazdagítani a műfajt. A régi flamencoban nekem igencsak tetszett Antonio Mairena, Manolo Caracol; mind olyan kísérő gitárosok voltak, akiknek a nevét jószerivel nem is nagyon lehet ismerni, hiszen a régi felvételeken sokszor nincs is ott a gitáros neve, mert nem tartották annyira fontosnak kiírni. A mai énekesek közül Duquende-t és Potito-t emelném ki. Aztán Antonio Mairena, Manolo Caracol, Camaron de la Isla, Chocolate, Agujetas énekesek, gitárosok közül meg Paco de Lucia, Ramón Montoya, Sabicas... Az utóbbitól nagyon sokat tanultam.

 

Sabicas

Forrás: www.guitarontheedge.co.uk

 

Sabicas olyan zseniális játékstílussal rendelkezik, hogy a bal kéz gyakorlatilag rendkívül „intelligens” és így ebből könnyen játszható és nagyon összetett zene kerekedett. Gyakorlatilag azt érzed, ahogy a zenei gondolat egyből, spontánul, de mesterfokon valósul meg. Ebből a technikából aztán semmi olyan akadály nem következik, ami mondjuk a klasszikus gitárnál felmerül a gitárátiratoknál. Ezért Sabicas nagyon didaktikus, talán a legdidaktikusabb, ugyanakkor technikailag mégis elképesztően változatos. A Sabicast követő korszakot természetesen Paco de Lucia határozza meg, de az ő darabjai  technikailag már olyan nehezek, hogy sajnos igen, ott már megállnak a gitárosok. És akkor az történt, hogy egy jó darabig nagyon sokan csak imitálni tudták az ő játékát és gondolkodásmódját. Ám ez a sorsa a gitárosnak: előbb-utóbb a befogadott zenei tapasztalatok hatására saját  ízlésüknek, saját zenei világuknak és saját technikájuknak megfelelően egy nagyon egységes játékmódot kell kidolgozzon. Minél többet gitározik, annál eredetibb, annál hamisítatlanabb lesz és egyre közelebb kerül önmagához, mivelhogy olyan dolgot játszik, ami őhozzá közel áll éppúgy technikailag, mint lelkileg. Összefoglalva mindig a legnagyobbaktól kell elindulni.

 

A jelenlegi tudásszinteden hogyan képzed magad?

Régebben sokkal több volt a technikai gyakorlás, ma már inkább a nekem tetsző zenéket tanulom meg hallás, kotta vagy mindkettő alapján. Napi szinten majdnem minden nap játszom, de ha énekest kell kísérnem, akkor elsősorban a kíséretet kell kigyakorolnom. Sokszor hallottam már másoktól, hogy mindenkinek saját magát kéne képeznie. Azt kell mondjam, hogy a pihenés avagy a "nem játszás" sok esetben jobbat tesz, mert frissebb lesz tőle a játék, mintha az ember beleesne egy erőltetésbe. Ennek talán az a legjobb módja, ha minél változatosabb dolgokat játszunk. Ez nálam azt jelenti, hogy például sokat gyakorlok klasszikus zenét. Tehát megtanultam klasszikus gitáron játszani és kottát olvasni egy bizonyos szintig. Már Bach-fúgát is játszottam le, amely elképesztő fejlődést eredményezett nálam, ugyanis nemcsak technikailag, de zeneileg is nagy kihívás egy ilyen darab. Például ki kell hallani a többszálú szólamvezetést, ami ugye egy sokkal tisztább játékra kényszeríti az embert és ez nagyon jól kompenzálja a flamenco gitár erőből történő játékát.

 

Fotó: Kalinovszki Dezső

 

Szerinted van-e igény Magyarországon a flamenco zenére?

A flamenco véleményem szerint elsősorban belső igény. Tehát akik eljönnek hozzám, hogy például tanuljanak, azok ezen belső igény miatt teszik, bár nem valószínű, hogy valaha is fel fognak fellépni vagy ha fellépnek, akkor sem túl gyakran fogják tenni. A flamenco önmaguk számára fontos. A fentiek miatt mondom mindezt, tehát az említett energiák miatt, mert ez teljesen feltölti őket, ebben a robotikus életben ugyanis, ahol naponta ugyanazt a munkát végzed, sokkal nehezebb normálisan kikapcsolódni, továbblépve egy spirituálisabb szférába. Ugye van a klasszikus zene és millió más kulturális dolog, amelyik szintén egy magasabb szellemi régióba visz, de a flamencónál a szellemi hatás szerintem nagyságrendekkel nagyobb. Igen, földszerű ez az energia és azt kell mondanom, hogy néha már szinte szexuális is, tehát amikor a flamencót játszod, akkor közben nagyon jó szellemi és testi érzeteid keletkeznek.

 

Rossz kifejezés, ha mindezt ösztönös zenének mondanám?

Nem, ez teljesen olyan, mint a törzsi zenék, tehát erősen ritmikus és ezért ösztönös, telve csak a napszakra jellemző energiákkal. Én sokszor reggel nagyon improvizatív módon játszom és akkor születnek a legjobb dolgok, mert az egy más energia, mint a késő esti. Este inkább flamenco, reggel pedig a klasszikus zenéhez kötődő energiák... A gitározás kicsit olyan, mint egy meditáció, csak más és más energiánkat mozgatja meg. Például a rockzene ebből a szempontból sokkal közelebb áll a flamencóhoz, mert ott a dob és a basszus, azaz a pörgő ritmusszekció nem véletlenül ugyanazokat az érzéseket váltja ki, mint a popzene legalapvetőbb cikke, a basszusláda. Ezek az eszközök fizikálisan akarnak bizonyos, főleg hastáji zónákban gerjeszteni (nem véletlenül) és ugyanazon frekvenciákat játsszák be, mint a flamenconál. Azért hangsúlyoztam a szellemi, azaz spirituális szót, mert a popzene tömegekhez intézett és ezért sok benne a manipuláció, ellentétben a flamencóval, amely egy hiteles, az előadó életéhez kötődő energiaszintnek egyenesen csatolt rezgésszáma. Ez az, amit ő a megfelelő technikákkal képes modulálni akár a gitártesten, akár a húron keresztül. Ez, tehát a zene karakteres tolmácsolása teszi sajátossá ugyanazt a flamenco darabot. Ezért a flamenco műfajok sem is nagyon változnak, még a régi falseta-k (népi gitár-, és dallamkreációk) is ugyanúgy maradtak. Akárcsak a népdalokban, itt is nagy a szabadság, csak visszaélni nem szabad vele.

 

Fotó: Kalinovszki Dezső

 

Akkor a flamenco a romák népdalrendszere?

Nem nevezném annyira népdalnak, mert a népdal nagyon széles rétegeket takar, lassabban alakult ki és kevésbé maradt meg a zeneszerző neve, bár az bizonyos, hogy népzene a gyökere.

 

Ezek szerint a romák inkább csak a nagy zenei rendszerezők szerepében léptek fel a flamenco zenében. És mennyire volt meghatározó az arab kultúra?

A flamenco zene kezdetét nem igazán tudjuk behatárolni. Az tény, hogy önálló műfajként a 19. századtól létezik. Viszont azok az alapdallamok és motívumok, amikből a flamenco merített, sokkal régebbi keletűek. Mivel ezek megfelelő zenelejegyzés hiányában elvesztek, csakis arról tudunk beszélni, ami a flamencoban manapság tetten érhető. Ezért mondtam azt, hogy a flamenco túlságosan rugalmas és fiatal ahhoz, hogy követni tudjuk visszafelé a gyökereit. Az első lemezfelvételt -ha jól emlékszem-, csupán az 1930-as években adták ki...

 

Neked, mint egy olyan művésznek, aki már elért egy bizonyos technikai és tartalmi szintet, milyen további kihívásai lehetnek a flamenco zenében?

Ugyanaz, mint mindig. Én úgy vagyok ezzel, hogy szerintem nem lehet beszélni nagy fejlődésekről. Persze megemlíthetjük a játék technikailag egyre csillogóbb tisztaságát és szellemi érettségét, ami a korral és tapasztalattal ugye együtt jár. De nem hiszem, hogy ez határozott fejlődési irány volna. A flamenco egy kicsit lemeztelenít, mert ha vannak érzéseid, akkor azokat bizony oda kell tenned. Ez a zene csakis erről szól. Mint általában minden népzenénél, ám  a romáknál még jobban, mert ők felvállalják az érzéseiket, kevésbé "képmutatóak". A civilizált kultúra sajnos nekünk nem enged meg ilyen fokú őszinteséget...

 

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Most egyenlőre saját zenei fejlődésemmel foglalkozom, illetve egy önálló, bemutatkozó jellegű CD kiadásán fáradozom még itt, Magyarországon.

 

Az interjú végén én interjúalanyaimtól mindig szoktam kérni egy idézetet, egy jellegzetes mottót, ami a lehető legsűrítettebb formában foglalja össze az elmondottakat...

Mostanában olvastam ezt az idézetet. Nem tudom ki mondta, de nekem nagyon tetszett: a gyereknek meg kell tanulni élni, a felnőttnek meg meg kell tanulni meghalnia. Szerintem ebben rettentő nagy bölcsesség van. Hogy miért is mondom mindezt? Nos, sok ember szemében húsz évnyi gitározás nem számít kézzelfogható eredménynek, mert ítéletük szerint nem lehet belőle házat építeni vagy akár meggazdagodni, sok esetben még megélni sem. Az utóbbit egyébként szintén sokszor kérdezik tőlem: "Meg tudsz ebből egyáltalán élni"? Pedig a kérdés feltevése alapjában rossz. Szerintem az emberek sok dolgot nem jó szempontból néznek, mert életükben nincs meg a megfelelő érték súlya. Én húsz évet adtam a flamenconak életemből és úgy érzem, hogy egyedül ez gazdagított engem, nem a degeszre tömött bankszámla. Visszautalva az idézetre: én már egy kicsit jobban fogok tudni meghalni, tehát elbúcsúzni az élettől, mert én legalább éltem...

 

Andrásról egy 2008-as szegedi koncertje kapcsán egy másik kitűnő riport is olvasható.

 

Kapcsolódó fejezetek