Az improvizáció I.

Bevezetés

 

Bevezetés

Kapcsolódó fejezetek

Bevezetés

 

Itt az idő, hogy a honlapomon szerteszéjjel heverő, az improvizációval foglalkozó írásaimat a teljesség igényével rendszerezzem és kibővítsem! Ez persze romantikus túlzás, hiszen a zenének, az improvizációnak sohasem lesz vége; egyes emberekből egész életük során -mintegy betömhetetlen gyógyforrásként-, folyamatosan fog buzogni.

 

"It was a bloody good thing, you know, my son... - Ez egy irtózatosan jó dolog volt, fiam..."

 

...mondta a pentaton skálákban már megismert, alabamai Georgie bácsi életének és magának a zenének végső konklúziójaként, amelynek filozófiai tartalmában Baruch Spinoza és Friedrich Nietzsche értekezéseinek tanulmányozása után egy kissé kételkedtem, bár mostanában már belátom: nem biztos, hogy a nyugati filozófia ennél messzebbre jutott.

Georgie bácsi tehát ösztönösen ráérzett arra, hogy néha nem jó, nem szükséges, nem illő bizonyos dolgokat a végletekig szétboncolni. Ennek abszurd voltára már Karinthy Frigyes is rámutatott az "Utazás a koponyám körül" című remekművében, amikor erőteljes kételyét fejezte ki azon szituáció létjogosultsága felől, miszerint egyszerre gondolkodhat az agyával és turkálhat benne Doktor Olivecrona.

 

Ebben a fejezetcsomagban tehát először a mindenképpen tisztázandó "zenefilozófiai", majd zeneelméleti alapfogalmakat kell kidolgozni, majd mindezt a Pénzes-féle módszertanba illeszteni, végül pedig efelett a végletekig elvitatkozgatni, persze a jóízlés határain belül, nem feledve, hogy a jó zene, mellette a jó improvizáció a pillanatnyi "élő egész" varázsa, nem pedig kórboncnoki munka látlelete.

 

Kapcsolódó fejezetek

 

Elmélet

  1. Bevezetés

  2. Az improvizáció és a beszélt nyelv kapcsolata

  3. Egyéb improvizációs játszmák, játékok

  4. A TSDT-képlet

  5. A dúr-tonalitás

  6. A moll-tonalitás

  7. Tonalitás a skálákban

  8. Tonalitás moll-pentatóniában

  9. Tonalitás dúr-pentatóniában

  10. Dúr-tonalitás az alapskálákban

  11. Moll-tonalitás az alapskálákban

  12. A harmonikus-moll tonalitása

  13. A tonalitás transzponálhatósága

  14. Tonalitás egyhúron

Gyakorlat

  1. Bevezetés

  2. Mi az önkifejezés?

  3. Mi a blues?

  4. A blues-hangok

  5. A blues zene skálaszintjei

  6. B.B. King boxai

  7. A roaming

  8. A zenei gondolatok keresése

  9. Az emberi gondolatok mindig fonalasak!

  10. Kell-e figyelnünk az akkordmenetet?

  11. Az intuíció

  12. Kötöttség-kötetlenség

  13. A hang és a csend értéke

  14. Gyorsítás-lassítás

  15. Eladható-e a skála zenei tartalomként?

  16. Mennyiben határozza meg a technika és a hangszer az improvizációt?

  17. Koncepcionalitás az improvizációban

Ugye hogy el lehet dumálni az improvizációról frázispufogtatások nélkül is?