Ádám, az első zenei zsenitől a mai temperált hangrendszerig III.

 

Ádám, az első zenei zseni

 

Bevezetés

Ádám, az első zenei zseni

 

Bevezetés

 

Ebben a fejezetben arról szeretnék írni, hogy mit is jelent ez a rémisztően csúnya kifejezés (temperált), tehát az a hangrendszer, amelyben a nyugati, európai gyökerű zene mozog.

A kifejezés engem sokáig megzavart, mert úgy véltem, hogy valamiféle rejtélyes kapcsolata lehet a gyermekkoromban sokat használt, igen penetráns szagú tempera festékkel, ám a 2 fogalmat mégsem tudtam egyesíteni egymással. Lehetséges, hogy azonos szógyökről van szó; mindenesetre a temperare latin szó, jelentése mérsékelni, csillapítani. A mérséklés fogalmát később tisztázzuk, de hogy ennek mi köze a hasonló elnevezésű festékfajtához, azt nem tudom; esetleg utánanézhetünk valamelyik festékboltban...

 

Ádám, az első zenei zseni

 

Javaslatom, hogy Ádámtól, az első embertől induljunk ki, ne pedig a darwini evolúció-elméletből, mert majmokra nem tudok hivatkozni zenei vizsgálódásaim során...

 

Aki figyelemmel kíséri a genetikai kutatásokat, már értesült róla, miszerint Ádám, az első ember mítosza tudományos tény, mert egy, az egész világra kiterjedő genetikai kutatás a férfiállomány egyik Y-kromoszóma-sajátossága alapján kiderítette, miszerint a világ összes hímnemű egyede egyetlen őstől származik. (Ezzel a kapcsolatban lásd a Wikipedia idevágó cikkét.)

 

Hogy még archaikusabb legyen Ádámról szóló értekezésem, nézzük meg nevét az egyik legősibb, még fellelhető (írásos) nyelven, a héberen (az antiszemiták most egy piilanatig csukják be szemeiket, illetve tegyék az asztalra nemlétező agyukat):

 

Ádám

 

Az adam szó jelentése ember.

Ez az ős nagyjából 60 ezer évvel ezelőtt élt Afrika keleti részén, valószínűleg patriarchális közösségben. Mindenképpen zseniként kell elkönyvelnünk, hiszen szabadverseny már akkor is volt és ebben a szó szerinti élet-halál küzdelemben (láthatóan) ő győzelmeskedett.

 

A türelmetlenebb gitárosok kezei között már kezd remegni az egér, hogy ennek az egésznek mi köze a temperált hangrendszerhez...

 

Türelmetlen gitáros

 

Nos, ahhoz, hogy Ádám bizonyos egyszerű zenei felismerésekre jusson, 2 dolog kellett:

  1. bárminemű zenei tapasztalat,

  2. idő a zenei kísérletezéshez.

Ha egyszer Afrika keleti részére ebédszünetben kiugrunk, akkor ott ugyanolyan primitív törzsekkel fogunk találkozni, mint amilyenek Ádám idejében voltak. Ezek a törzsek manapság is ugyanúgy élnek, mint az ősök: napi körülbelül 4 órát vadásznak és gyűjtögetnek, a fennmaradó időben a törzs közösségi életet él, azaz egymással foglalkoznak! Leszögezhetjük tehát, hogy Ádámnak volt ideje bőven.

 

Továbbá mi történt akkor, amikor antilopra vadászva és lesben állva felhúzta íját? Néhányszor talán nem sikerült a lövés; meglehet némely esetben még a nyílvessző sem repült ki, ám ekkor megpendült az íj állatbélből sodort húrja! Nem sok kellett Ádámnak, a zseninek, hogy erre felfigyeljen.

 

Ádám 1. felismerése: az íjhúr megszólal (alaphang) és ez nagyon kellemes még az első emberi fülnek is!

 

Húr

 

Valószínűleg ekkor Ádám elkezdett játszani az íjhúrral és rövid idő után észrevette, hogy a húrt bizonyos helyeken lágyan megérintve más hangok is megszólalnak (természetes felharmonikusok). Ő még nem tudta, de mi már igen, hogy ezek a felharmonikusok valójában az alaphang frekvenciájának valamilyen arányú többszörösei, ezért konszonánsak, együtthangzók az alaphanggal.

 

Ádám 2. felismerése: az íjhúron nemcsak az  alaphang szólal meg, hanem más hangok is, amelyek nagyon jól összehangzanak az alaphanggal!

 

A következő, az alaphanggal legjobban összehangzó (konszonáns) hang a húr közepén található, az oktáv-felharmonikus:

 

Húr a közepén kettéosztva

 

A második, az alaphanggal legjobban összehangzó (konszonáns) hang a húr harmadainál található, a kvint-felharmonikus:

 

Húr harmadolva

 

A demonstráció első lépcsőjeként az eddigi levezetés már elég. Ha most kezünkbe vesszük gitárunkat, akkor jól láthatjuk-hallhatjuk rajta a fent ismertetett, egyszerű akusztikai jelenségeket:

A 12. érintő a gitáron

 

Amikor Ádám eddig az alapvető felismerésekig eljutott, szerintem a felfedezés lázába jőve, most már célirányosan zeneit keresve kísérletezett tovább. Először talán az íjhúr halk hangja tűnt fel. Kis próbálgatással megtalálta a húr alá a megfelelő erősítő eszközt, amely vagy fatörzs, vagy teknőspáncél lehetett.

 

Nyilvánvalóan eszébe jutott az is, hogy nem 1 húrt, hanem kettőt használjon fel:

 

Két húr

 

Ebben a pillanatban beleakadt a hangolás problémájába. Mivel nem volt keze ügyében Fender kromatikus hangológép, kénytelen volt fülre dolgozni. Gondoljunk csak bele: nem volt más referenciahang, mint Éva sikoltozása (kb. 9800 Hz), miközben menekül a mammut elől! Igazán szörnyű lehetett!

Ám hamar rádöbbenhetett arra, hogy 2, egymás mellett lévő, de azonos hangmagasságú húrral nem sokat ér. A megoldás többféleképpen volt lehetséges:

  1. az egyik húron hallott felharmonikus konszonancia alapján behangolta, azaz feljebb húzta a másik húrt (egészen addig, amíg az el nem szakadt, mert valójában nagy hangközöket kellett behangolnia),

  2. másik húrnak rövidebbet vett, bár a felharmonikus konszonancia elvű hangolást ott szintén el kellett végeznie.

Húrok harmadolva

 

Egy kis ésszel és ráérzéssel úgy vette a húrok arányait, ahogy az a fenti képen látható: a következő húr mindig harmaddal (azaz lényegében kvintlépéssel) hosszabb (vagy rövidebb) az előzőnél. Fent már megállapítottuk, hogy ez lehetséges volt, mert ilyen módon nagyon kellemes összehangzás, konszonancia keletkezett.

 

Felismernénk-e azt a hangsort, amelyet ilyen módon, tehát harmadolt húrokkal alkottunk meg? Valóban, ez egy pentaton hangsor nyers, a természetből vett, akusztikai leképeződése, amelynek zeneelméleti alapja tehát kvintlépések sorozata.

 

Ádám tehát eddig gond nélkül eljuthatott. Innen aztán nyílegyenes az út a Fender Stratocaster-ig...

 

Fender Stratocaster

 

A viccet félretéve nem valószínű, hogy Ádám továbblépett volna. Valószínűleg megmaradt a fogólap nélküli, sok húrú, de különböző húrhangolású hangszernél; bizonyíték erre 2 ősi, afrikai hangszer (donnu):

 

Donnu 1.

 

...illetve:

Donnu 2.

 

Az eddig ismertetett akusztikai jelenség-együttes összes hangközarányaival együtt igaz és működik megfújt és ezért rezonálásra késztetett légoszlop esetében is, így jöhettek létre a fúvós hangszerek, bár ott más tényezők is közrejátszhatnak, például a fújás erőssége. (Erről részletesen írok az Egzotikus skálák V. - Kína zenéje című fejezetben.)

 

Ádám a fenti vizsgálódást elvégezhette harmadolt bambuszrudakon is; ott az első nagy akadályt a bambuszrúd megszólaltatása jelenthette. De nagy valószínűséggel a nagy zenei vízválasztó a megpendülő íjhúr volt...

 

Mindezt azért írtam le ilyen formában, hogy lássuk: az általunk szeretett zene alapjai a természetben, még pedig kis kutatással felfedezhető módon gyökereznek. Ha a fentieket megértettük, utána már gyerekjáték lesz a ránk törő, agresszív matematikai képletek megértése...